A lövétei Székely Mózes Általános Iskola rövid története
A lövétei népoktatás kezdeteiről nem rendelkezünk egyértelmű adatokkal, viszont feltételezhetjük, hogy más székelyföldi településhez hasonlóan, itt is már a 16. században folyt oktatás. Erről jegyzőkönyvek, testamentumok, adományozó levelek, hadi szemlék tanúskodnak. Az oktatást a falu papja, vagy „deáknak” nevezett iskolamester végezhette római katolikus szertartás rendje szerint.
Slot Qris
1888-ban épül fel a Római Katolikus Népiskola közmunkával és Lönhárt Ferenc püspök anyagi segítségével.
A két világháború között öt tanító oktatott a községben, a népiskolának 458 tanulója volt. 1934 tavaszán a román hatalom állami iskolát hoz létre a falu központjában, majd Pósfaluban.
A „kicsi magyar világban” 1940-1944 között egy négy tanerős királyi állami elemi iskola és egy hat tanerős római katolikus elemi iskola működött.
Romániában az 1948. augusztus 3-i 175. számú „tanügyi reformmal”országos szinten egy új fejezet kezdődött az oktatás történetében. Ez a törvény ugyanis államosította az összes tanintézményt, így a magyar kisebbségek által használt több százéves egyházi iskolákat is.
Az 1950-es években Lövétén óvoda, elemi és általános iskola működött több épülettel a falu központjában és a templom mellett, amely kiegészült egy bentlakással, ami sajnos az ötvenes évek második felében megszűnt. Mindezek mellett I–IV. osztályos iskola működött: Szentkeresztbányán 1950-ig, Kirulyfürdőn (1946–1979), Kalibáskőn (1950–1969), Kirulysarkán (1957–1971 között, ezután az iskola területén táborokat szerveztek
a tanügyi alkalmazottak), Vészmezőn (1957–1966), Lövéte–Vaskőbányán (mai nevén Lövétebánya, 1956–1968), Pósfaluban (anegyvenes évektől mai napig működik az iskola, igaz, csak óvodai szinten).
A meglévő oktatási intézmények kevésnek bizonyultak, így a megyei szervek 1962-ben jóváhagyták egy új épület építkezési tervét a Senye hegye alatt, viszont a munkálatokat a falunak kellett közmunkával megoldania. A következő nagyobb beruházás 1967/68-ban valósult meg, hiszen sikerült –szintén közmunkával – egyújabb épületet felhúzni, a főépület szomszédságában, majd egy tornateremet is.
1969-től kezdve elindult a IX. és X. osztály, amit eredetileg a székelyudvarhelyi Dr. Petru Groza középiskola kihelyezett tagozataként, amely egészen az 1990-es évek elejéig működött.
(Demeter Csanád, Mihály János szerk.: „Az ezergyermekes falu”. A lövétei oktatás rövid története. Székelyudvarhely, 2013.)